Army of Two. Ki ne hallott volna már az EA Montreal néhány évvel ezelőtti akciójátékáról. A kooperációs játékstílusra kiélezett stuff anno a vártnál ugyan kisebbet durrant, de most eljött az idő, hogy a fejlesztőbrancs kiköszörülje a csorbát.
Bevallom őszintén nekem abszolút nem jött be az AOT első része. Számomra túlságosan egyszerű volt, ráadásul rettentő buta AI-val és végtelenül monoton játékmenettel rendelkezett, így akárhogy próbáltam, sehogy nem tudtam megbékélni vele. Ezen élményeket alapul véve kicsit parázva vettem kézbe a The 40th Day alnévvel felcímkézett második epizódot, (bár a demo kipróbálása után pozitív élményekkel gazdagodtam) valahogy mégis úgy éreztem ebben a játékban most több lehet!
A sztori főhőse ezúttal is a két drabális hústorony, Tyson Rios és Elliot Salem, akik az első rész óta egy cseppet sem veszítettek kondijukból, elszántságukból, becsvágyukból és humorérzékükből. Az események kibontakozására az elődtől eltérően ezúttal csupán egyetlen helyszín, Sanghai ad teret, ráadásul időben is csak pár napot ölel át a történet, ami elsőre talán visszalépésnek tűnhet (Az Army of Two-ban ugyanis a világ több pontján kellett ténykednünk, s az időben is nagyobb intervallummal operált), ám megnyugtatok mindenkit: a kevesebb néha több, s ez most sincs másképp. Hőseink szokásos hétköznapjaikat tengetik, irányítják saját kis privát katonai vállalatukat (PMC), a T.W.O.-t, azaz a TransWorld Operations-t, melynek alkalmazottai ők maguk. A cég profiljának megfelelően mindenféle zsoldos munkát elvállalnak (túsz-szabadítás, betörés, lopás, gyilkosság, stb.), mindössze egyetlen kikötés van: jó sok pénzt vágjanak zsebre érte. Éppen végeznek egy melóval, mikor hirtelen hatalmas robbanás rázza fel a környéket, amit rövid időn belül több is követ: egy ismeretlen, konkurens szervezet úgy döntött, a földdel teszi egyenlővé Sanghai városát.

Adott tehát a feladat: túlélni a sorozatos támadásokat és felkutatni azokat, akik eme rettenetes tett mögött állnak.
A játékmenet alapjaiban véve szikrányit sem változott Salem és Elliot előző kalandjai óta, így a már korábbról ismert tudásunkat mindenféle gond nélkül kamatoztathatjuk a két akcióhős mostani bevetésénél is. A franchise-el csak most ismerkedők kedvéért azonban a készítők természetesen beleszőttek egy tutorial részt is a gaméba, így mindenki számára adott a lehetőség, hogy megtanulja az alapokat. Mint már utaltam rá, nagy újdonság nincs ezen a téren, az irányítás most is egyszerű, ugyanúgy tudunk parancsot kiadni gépi vezérlésű partnerünknek, mint korábban, valamint az aggro szisztémája is maradt a régi. Apropó, mi is az aggro? Tömören és érthetően fogalmazva az aggro lényege az, hogy ha magunkra vonjuk az ellenfél figyelmét (mondjuk azzal, hogy megállás nélkül lövünk), akkor az teljes egészében ránk fog koncentrálni, így észre sem veszi társunkat, aki ez idő alatt szépen a háta mögé oson és elintézi őt. Persze nem csak ennyi rejlik a dologban, de a lényege, illetve az alapja ez.
Mit jelent a „kooperációs játékstílus”?
Ezt olyan gamékra szokás mondani, aminek maximális élvezetéhez legalább két játékos lelkületű emberke szükségeltetik. Az AOT:T40D persze tolható egyedül is ,- ilyenkor egy gépi társat kapunk magunk mellé – de az igazi élményt akkor kapjuk, ha egy bajtársunkkal együtt vetjük magunkat az akcióba. Az egész játékmenet úgy van felépítve, hogy bizonyos szituációkat csak és kizárólag ketten tudjunk megoldani. Egyszerű példával élve mondjuk fel szeretnénk jutni egy felettünk lévő platformra, de egyedül képtelenek vagyunk felkapaszkodni rá, mert az elérhetetlen magasságban van. Ilyenkor jön bajtársunk, aki bakot tartva felsegít a kívánt szintre. Vegyünk egy másik példát. A játékban elég gyakran lesznek olyan ellenfelek, akiket kizárólag hátulról tudunk elintézni. Mivel folyamatosan lőnek ránk, így esélyünk sincs a hátuk mögé osonni, ezért kénytelenek vagyunk a fentebb említett aggro módszerrel elterelni a figyelmüket, hogy társunk észrevétlenül mögé tudjon lopózni és likvidálni tudja őket.