Konzol HQ - Cikk: Velvet Assassin

A Replay Studios iparosai (sajna becsukott szemmel) toltak egy gyors keringőt a lopakodós műfaj méltán ünnepelt császáraival és levezetésképpen előkerült pár kósza pillanatra a fiók mélyén lapuló akciós árkategóriába süllyedt Himtan-Sniper Elite páros. Másnapra kialudva az élményeket, TPS-es "csajos" pilléreken nyugvó – konzolon – 360 exkluzív videojáték eszkábálásba kezdtek..

„Szexi XX kromoszómásokkal minden sz@rt el lehet adni” eme jól jövedelmező alapvetést kívánhatták meglovagolni a készítők a Velvet Assassin kapcsán és az egész koncepció itt dőlt dugába. Főhősnőnk annyira dögös, mint egy céges bulin kínosan becsiccsentett átlag szürke kisegér, aki formás lábait keresztbe dobva próbálja elhitetni velünk, hogy hibát követtünk el amiért eddig nem figyeltünk fel rá. Aztán bújtathatod őt később kezeslábas mátrix lakkbőrbe, kaphat szőrmegallérú repülős bőrdzsekit, náci-minit, minden hiába, unalmas p*csa marad. Persze Violette Summer alapfordulaton nem holmi kiskeblű Lara -másolatnak készült (SPOILER vóning: mégis a végjátékban egy szál hállóingben, puskával a kézben szaladgál a TR legendás zuhanyzós végjátékát idézően..), sőt a karaktert valós, magyar (!) származású hősnő alakja ihlette: Violette Szabo brit titkos ügynök a francia ellenállás oszlopos tagja, 1944-ben számtalan sikeres partizánakció kulcsfigurája. Az életrajz sajnálatosan rövid és happy end nélküli; egy beteljesített misszió végén V. Szabo fogságba esett és nem sokkal később – mindössze 23 évesen – a Ravensbrücki koncentrációs tábor szögesdrót kerítései közt lelte halálát.
Virtuál Violettánk ellenben csak súrolja a legendás életutat, nem cibálja egy az egyben a történelmi tényeket a játék mérsékelt izgalomaktól hömpölygő sztorifolyamába, inkább Angol betegesen csavar. Summer valahol Franciaországban sebesülten mélykómál, kórházi ágyas hallucinációiban lélekbe karomolóan kíméletlen részletességgel révedezik vissza a múltba. És itt jövünk mi a képernyőbe (kontroller a mancsokba, ~~rúzs az ajkakon~~)!

Rapszódikusan a dolgok közepébe csapkodva megmondom az őszintét, a fő objektivák és a hangulat jó, sokszor nagyon jó, kémregény bestsellerekbe passzolóan! Számmer, hol a német kemperek fürkész távcsöveit kicselezve oson célja felé, hol a gyermekhullák borzalmas kupacaival meggyalázott macskaköves óvárosokban keresi a Gestapo kínzókamrájába vezető lejáratot. Üzemanyagszállító vagont robbant szoros időlimittel, felbecsülhetetlen értékű műkincseket menekít ki a Waffen SS mohó karmai közül.
Nagy kár, hogy a küldetésekhez vezető út, pontosabban a mechanika siralmas. A fejezetek kacskaringósnak tűnő utazást kínálnak, valójában űberlineáris vonalban, utcaszegélynyi kitérőt, önfejű variálást sem engedélyezve. A kolbászoló őrszemeket csak árnyékban és csak hátulról legyűrve, szárazon „A”-t nyomva. Ezzel annyi alap probléma vala´, hogy a német baka mindig gyorsabb mint amilyen tempóban mi csoszogunk, futásra átkapcsolva azonnal kiszúr és csípőből küldi az MP40 akusztikusan kerregő ólomsorozatát. Feldolgozhatatlan rejtély az egész, hiszen magyar-brit Mata Harink „fejlődési rendszert” kapott: a bevégzett al-missziókat és a talált csecsebecséket (öngyújtó, pecsétgyűrű etc.) váltja be automatikusan XP-re, három skillt tápolhat kapásból. Azonban már a lopakodás kigyúrásánál értelmét veszti a komolyabb kincskeresés; maxolt sunyítással ugyanazt kapjuk mint „szűzen”, nem leszünk érdemben mozgékonyabbak, észrevétlenebbek, ügyesebbek.

Az A.I. merő hisztérika, idegbaj, pihe-puha madártoll keltette "zajnál" máris gyémántkeményen csengő német káromkodások / tipikus katona dumák lavináját maga előtt görgetve arénázik hosszú-hosszú percekig. Számtalanszor bugosan bekattan, félőrült módjára letér a kacifántos útvonaláról. Agent fokozaton irreálisan kihegyezett érzékekkel bír.

A repertoár szegényes, a kulcslyukakon leselkedős, szabotőrös csendes részek néha kötelező jellegű álruhás kalandosabb szakaszokba torkollnak – álá Hitman. A zavaró fényforrások kiiktatása minden esetben a biztosítószekrények megrongálásával történhet, ezen kívül cipelhetjük a hullákat, figyelemelterelésként füttyöghetünk (Violetta szája véletlenül sem mozdul, Tomb Raider I utánérzés rulez!), kb. 3 helyen árammal bizsergethetjük jobblétre a rosszakat, ill. pisztolylövéssel a gáz or kerozinhordók mellett ácsorgókat.
A fegyver és lőszerkészlet a stílusnak megfelelően korlátozott. Luger, sniper, flinta, géppisztoly, apróbb ötletes zsiványság az őrbódét támasztó katona oldalán fityegő gránáttal. Talán egy morfin-trip dobna a felhozatalon? Eh, nettó marhaság, a morfium fecskendőkkel időleges láthatatlanságot nyerünk, kombinéban, piros szívecskék (?) vérpacák vidám felhőjében úszva csaphatunk le az ellenre.
Összességében rohadt kevés.

Velvet Assassin olyan, mintha teszem azt egy Splinter Cell komplexitású műből kihúzgálták volna az összes finom védjegyét, a mozgásokat, a trükkös variációkat ától cettig, és külön játék születne a drótvázból, azaz pusztán abból ahogyan a híró bukszusok takarásában manójárásban settenkedik, strázsák mögé lép és lötyögős időzítéssel gombnyomorgatására random vesét szúr, torkot metsz, velőt loccsant.

Velvet Assassin – A kémek krémje

7.0

7.5

8.0

0.1

6.0

6.0