Kétségtelen tény, hogy a Halo franchise rövid idő leforgása alatt világszerte milliók szívébe lopta be magát. A siker kulcsa az volt, hogy a Bungie fejlesztőcsapata egy teljesen új univerzumot tárt elénk megannyi szerethető pozitív és negatív hőssel, eredeti ötletekkel és történettel. Megszületett a marcona Master Chief, aki a Szövetségiek ellenni háborúk óta már szerelmes párokat is összead, de nem rest műanyag figuraként a játékboltok polcairól ránk kacsintani sem… Szóval bejött a dolog. Nagyon is.
Prológus
Az első rész sikerein felbuzdulva nem volt kérdés a folytatás, ami annak szokásos rendje-módja szerint el is készült. A Halo második része tovább fokozta a világméretű hisztériát, még több játékos lelkületű rajongót szerezve. Nem sokkal később elérkezett a generációváltás, így megszületett az új „next-gen”, immár a hármas számmal ellátott Halo epizód is, minek sikere szintúgy hatalmas magasságokat ért el...

…És mindez engem egy cseppet sem érdekelt. Soha. 2002-ben talán az elsők között voltam, akik Xbox tulajjá váltak és mi sem volt természetesebb, mint hogy a gép mellé beszerezzem „A” játékot, amiről mindenki csak szuperlatívuszokban beszélt, a Halot. A Combat evolved alcímű gammát német nyelvű változatban sikerült megszereznem, így gondolhatjátok mennyire volt kedvem egyáltalán foglalkozni vele. Eleve nem érdekelt túlzottan, de ha már mindenki azt sulykolta belém, hogy ez a cucc most a number one, gondoltam teszek vele egy próbát. Megtettem. Abszolút nem győzött meg. Talán végig sem vittem, nem tudom, már nem emlékszem. A 2004-es második résznél hasonló volt a helyzet, azaz ismét hallgattam a nép zengő szavaira és beszereztem azt is. Őszintén szólva a Halo 2 már tetszett, de a „mindennek vége, ez aztán most bebüntetett mindent” effektustól erősen messze állt még ez a rész is. A 2007-es harmadik epizódról szintén ilyen volt a véleményem, de nem is ez a lényeges, hanem hogy még a megjelenés előtt történt valami, ami viszont ténylegesen felkeltette az érdeklődésemet…
2006 szeptember 27. A dátum, amikor először bejelentették a Halo univerzumában játszódó Valós idejű stratégiát, a Halo Warst. Mint nagy RTS rajongó, ez a proklamáció már számomra is figyelemfelkeltő volt. Akkor még csak egy CG animációt mutattak a stuffból, de már annak a pár másodperces videónak is olyan hatása volt rám, hogy a mai napig belibabőrödzöm tőle. Telt-múlt az idő, s a szállingózó screenshotok és mozgó képkockák kezdték megerősíteni azon elhatározásomat, hogy nekem ez a játék kell! Majd két és fél év kínkeserves szenvedést követően ma végre megjelent...
"Press start"
(Egy mondat erejéig visszakanyarodnék a fejlesztőkhöz. Ezt a gamét nem a Bungie, hanem az Ensemble studios munkatársai kalapálták össze nekünk, akik már ugyan feloszlottak (világválság), de a team java nyomja tovább Robot Entertainment néven.)
Hatalmas elánnal vetettem bele magam a tesztelésbe, - mivel egy örökkévalóságig tartó várakozás ért véget a játék beszerzésével – így nézzétek el nekem, ha itt-ott túlságosan „fan” vetületűvé válna firkálmányom.
Az első benyomások – A pozitív oldal
Miután eleget tettem előző blokkom alcímében olvasható felszólításnak, egy-két apró beállítás elvégzése után (hangok, zenék hallható arányának belövése) el is merültem a Halo univerzumba. Egy borzasztó látványos intróval startolt a játék, de olyan erősen, ahogy az eddig csak kevés gammának sikerült! (Pedig volt már dolgom párhoz.)